A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megvizsgálja a 2030-as centenáriumi világbajnokság mezőnyének 64 csapatosra növeléséről szóló javaslatot.
Az elképzelésről a New York Times számolt be, majd a szövetség szóvivője a Reuters érdeklődésére közölte, hogy a döntéshozó testület, a Tanács egyik tagja állt elő váratlanul az ötlettel a szerdai ülésen, az egyebek napirendi pontnál, majd hozzátette, a felvetést tudomásul vették, és mint minden, tanácstagtól érkező javaslatot, ezt is meg fogják vizsgálni.
Korábban az amerikai lap azt írta, értesülése szerint az uruguayi Ignacio Alonso dobta be a javaslatot, amely csak a 2030-as vb-re vonatkozna.
Az öt év múlva esedékes világbajnokságnak Spanyolország, Portugália és Marokkó a házigazdája, de a centenárium alkalmából Argentínában, Paraguayban és az első vb-nek 1930-ban otthont adó Uruguayban is rendeznek majd egy-egy mérkőzést.
A lap a forrásaira hivatkozva arról is beszámolt, hogy a javaslatot „döbbent csend” fogadta, ugyanakkor az elnök, Gianni Infantino érdekesnek nevezte azt, majd megjegyzete, szerinte „alaposan meg kell vizsgálni”.
Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő jövő évi világbajnokságon lesz először 48 csapatos a mezőny. Legutóbb, 2022-ben Katarban 32 válogatott szerepelt, emlékeztet az MTI.