Másfél év szünet után ismét bekerült a világbajnoki selejtezőkre készülő brazil labdarúgó-válogatott keretébe Neymar.
A 33 éves támadó súlyos sérülése miatt nem állhatott a dél-amerikai együttes rendelkezésére, időközben pedig a szaúdi al-Hilalból hazaszerződött nevelőklubjába, a Santosba.
A közel-keleti együttesnél 17 hónap alatt mindössze hétszer tudott pályára lépni.
A 128-szoros válogatott Neymar legutóbb 2023 októberében szerepelt a selecaóban, amikor súlyos térdsérülést szenvedett.
Eddig szerzett 79 találatával a brazil nemzeti csapat legeredményesebb játékosa, kettővel előzi meg az örökranglistán a legendás Pelét, írja az MTI.
Az ötszörös vb-aranyérmes brazilok hat fordulóval a vége előtt mindössze az ötödik helyen állnak a selejtezősorozatban, március 20-án a negyedik Kolumbiát fogadják, majd öt nappal később a nagy rivális, listavezető argentinokhoz látogatnak Buenos Airesbe.