A francia liga (LFP) kilenc hónapra eltiltotta Paulo Fonsecát, az Olympique Lyon labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, aki a Brest elleni 2–1-es győzelem alkalmával „megfélemlítő hozzáállással” fordult Benoit Millot játékvezetőhöz.
Az LFP közölte, hogy Fonseca november 30-ig nem ülhet le a kispadra, nem mehet a tisztségviselők öltözőinek közelébe, és nem vehet részt a mérkőzések előtt, alatt és után bármilyen hivatalos tevékenységben.
Az 52 éves portugál szakembert vasárnap azonnal kiállította a játékvezető, miközben egy kérdéses helyzetet nézett vissza, ami büntetőt érhetett volna a Brestnek. Millot végül nem ítélt tizenegyest. A bíró szerint Fonseca megfélemlítően közeledett felé, ezért döntött az azonnali piros lap mellett.
Fonseca elnézést kért a viselkedéséért, ami azzal végződött, hogy a játékosai elterelték őt a játékvezetőtől. A klub kritizálta az LFP döntését, amely nagyon hamar reagált és szigorú döntést hozott, szerintük Fonseca reakciója heves volt, de nem akarta bántani bírót.
A francia élvonal hatodik helyén álló csapat jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen, írja az MTI. Fonseca idén januárban ült le a Lyon kispadjára, miután az olasz élvonalbeli AC Milan december végén menesztette őt.
A Lyon csütörtök este a román FCSB ellen lép pályára az Európa-liga nyolcaddöntőjében. Ezen a mérkőzésen ott lehet a portugál szakember, mivel az eltiltás csak a francia liga által szervezett mérkőzésekre vonatkozik.