Index Vakbarát Hírportál

A Liverpool és a Real Madrid után újabb sztárklubbal hozták szóba a magyar focistát

2025. március 8., szombat 13:17

Lassan ahány nap, annyi nemzetközi topligás érdeklődés Kerkez Milos kapcsán, nagyon úgy fest, hogy a Premier League-ben vitézkedő Bournemouth 21 éves magyar válogatott futballistáját a nyáron képtelen lesz megtartani együttese.

A magyar válogatott bal oldali mindenese 2021-ben Győrből ment a Milan utánpótlásába, ahonnan 2022 januárjában az AZ Alkmaarhoz igazolt, a hollandok felnőttcsapatában pedig valósággal berobbant a 2022–2023-as idényben, 52 tétmeccsen 12 kanadai ponttal (öt gól + hét gólpassz) segítette az Európa-konferencialigában elődöntőig menetelő gárdát.

Kerkez Milost a nyáron közel 18 millió euróért kaparintotta meg a Premier League-ben szereplő Bournemouth, ahol már az első idényében sok lehetőséget kapott (33 tétmeccsen 2351 játékperc jött össze neki), a mostaniban pedig szintet lépett, eddig 30 fellépésen 2584 perc a mutatója, amivel vezeti a PL-ben hetedik helyen álló gárda házi rangsorát!

Ráadásul a védekezés mellett a támadásból is egyre jobban kiveszi a részét: két góllal és négy gólpasszal áll a jelenlegi PL-idényben.

Azt, hogy óriási potenciál van a még mindig csak 21 éves futballistában, már régóta hangoztatják, nem véletlenül boronálták össze korábban már a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel is, igaz, előbbinél Marc Cucurella előrelépése, utóbbinál Patrick Dorgu téli átigazolása miatt már aligha kell számolni vele.

Sokáig úgy festett, hogy minden az angol éllovas Liverpool malmára hajtja a vizet, a Mersey-parti klub Andrew Robertson utódját látja a magyar védőben, aki így klubcsapatában is együtt játszhatna a válogatott csapatkapitányával, Szoboszlai Dominikkel.

Az elmúlt napokban azonban beindult a spanyol vonal, miután Fabrizio Romano transzferguru arról számolt be, hogy a Bournemouth a nyáron minden bizonnyal nem tudja megtartani Kerkezt, egyes lapok már a Real Madrid érdeklődéséről is szóltak, igaz, angol sajtóhírek szerint a királyi gárdánál az első számú favorit a posztra az együttes korábbi játékosa, a Milanból minden bizonnyal távozó Théo Hernández lesz.

Még így is összejöhet a spanyol főváros Kerkez számára, hiszen Alessio Alaimo, a Tutto Mercato Web újságírója arról számolt be, hogy az Atlético Madrid is érdeklődik iránta.

Hogy végül hol köt ki Kerkez, azt valószínűleg csak a nyáron tudjuk meg, de ezek után tényleg rendkívül meglepő lenne, ha a Bournemouth meg tudná őrizni egyik legnagyobb értékét – még akkor is, ha ezért a kérőknek 50 millió eurót is kellene leszurkolniuk.

(Borítókép: Robin Jones - AFC Bournemouth/AFC Bournemouth via Getty Images)

Rovatok