A Premier League azért a világ legszínvonalasabbnak tartott futballbajnoksága, mert itt még a sereghajtó is borsot törhet az éllovas orra alá. Ahogy szombaton is a Southampton a Liverpool otthonában. Végül ugyan érvényesült a papírforma, de ebben Szoboszlai Dominiknak már nem volt része, mert szünetben, 0–1-es állásnál lecserélték. Némi iróniával azt mondhatnánk a bizonyítványára, hogy tiszta ötös, de itt ez az érdemjegy gyenge közepest takar.
Hogy mennyire a Liverpool volt a favoritja a Southampton elleni mérkőzésnek a Premier League 29. fordulójában az Anfielden, azt a fogadóirodák oddsai igazolják: a hazai győzelem egyfontos tétre 5 penny nyereséget ért, vendégsikerrel viszont 41 fontot kapott volna vissza az a szerencsés fogadó, aki egy fontot tett fel.
És ilyen előzmények után félidőben a sereghajtó vezetett 1–0-ra az éllovas ellen!
Aztán fordulás után beindult a „Slot machine”, és 9 perc leforgása alatt helyreállt a világ rendje, de látszott a nézőtéren szenvedő eltiltott menedzser, Arne Slot arcán, mekkora kő gördült le a szívéről Darwin Núnez, majd Mohamed Szalah gólja után. Apropó, Szalah! Az egyiptominak ez volt a 32. és a 33. gólja az idényben, ebből 27 a bajnokságban, no és zsinórban tizenegy értékesített Liverpool-büntető van a csapat számláján, ebből tíz Szalahé.
És Szoboszlai Dominik? Hát valószínűleg mindenki – a csapat, a nézők és ő maga is – jobban járt volna, ha pihen, és rákészül a PSG elleni keddi visszavágóra. Így egy félidőt játszott, nem volt az igazi, le is cserélték a szünetben.
A két csapat előző összecsapásán, tavaly november 24-én a St. Mary’sben 3–2-re győzött a Liverpool, és akkor is hátrányból, 1–2-ről fordított, és az idegenbeli meccsen Szoboszlai is feliratkozott egy ballábas góllal. Ez most elmaradt, de majd kedden, a BL-nyolcaddöntő visszavágóján... És akkor még nem is beszéltünk a jövő vasárnap esedékes Ligakupa-döntőről a Newcastle United ellen a Wembley-ben.
Whoscored.com: 6,2.
Fotmob.com: 6,6.
Exprerss.co.uk: 5. A Liverpool maratonistája ezúttal nem kapott 90 percet, csak 45-öt. Nem tűnt annyira energikusnak, mint máskor, érthetően...
90min.com: 6,6.
Liverpool.com: 5. Az energia most is ott volt, de a kreativitás már kevésbé. Keveset mozgott, a sárga mezesek falán nem tudott keresztülvergődni. Lekapták félidőben, Elliott jött be a helyére, ami ezúttal helyes edzői döntés volt.
Goal.com: 5. Valahogy elment Szoboszlai mellett az első félidő, honfitársunk inkább csak a védekezésben tette oda magát. Ez sokat elmond a játékáról, szünetben le is cserélték.
Si.com: 6,6.
Rousingthekop.com: 5. Szoboszlainak semmilyen hatása nem volt a meccsre. Mintha ólomlábakon mozgott volna, le is cserélte Arne Slot a szünetben Curtis Jonesszal együtt.
Thisisanfield.com: 5. Szoboszlai szuper volt mostanában, de ez a meccs az egyik leginkább feledhető fellépése volt ebben a szezonban. A Liverpool nyolcasa keményen melózott, ahogy mindig, de a támadóharmadban hiányzott belőle a spiritusz. Jonesszal és Cimikasszal együtt levették a szünetben.
Liverpoolworld.uk: 5. Észrevehetetlen volt az első félidőben, mintha hiányzott volna a megszokott energiaszintje. Senkit sem lepett meg, hogy lecserélték.
Liverpoolecho.co.uk: 5. Nem igazán volt játékban, érthetően nem volt annyira energikus, mint a közelmúltban. Lecserélték.
Footballinsider247.com: 5. Az elmúlt hetekben óriási teher volt rajta, de ez a mostani jóval csendesebb produkció volt a magyar válogatott csapatkapitányától.
LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE, 28. FORDULÓ
a további mérkőzéseken
Az élmezőny állása: 1. Liverpool 70 pont/29 meccs (69–27), 2. Arsenal 54/27 meccs (51–23), 3. Nottingham 51 (45–33), 4. Manchester City 47 (53–38), 5. Chelsea 46/27 (52–36), 6. Brighton 46 (46–40), 7. Aston Villa 45/29 (41–45), 8. Newcastle United 44/27 (46–38)