A B divízióban játszik legközelebb a Nemzetek Ligájában a legutóbb kétszer is első vonalban szerepelt magyar labdarúgó-válogatott, amely a múlt héten a kétfelvonásos osztályozós párharcban előbb Isztambulban maradt alul 3–1-re a házigazda törökökkel szemben, majd vasárnap a budapesti visszavágón a Puskás Arénában 3–0-ra. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese mindkét találkozón felemás arcát mutatta, míg a kettős vereség és az 1–6-os gólkülönbség egyben görbe tükröt is mutatott úgy a csapatnak, mint azon túl a komplett magyar futballnak. Az okokról, a miértekről és a számunkra ősszel kezdődő világbajnoki selejtezősorozatig hátralévő idő tennivalóiról az Index Sportcastben volt válogatott labdarúgóinkat, Csábi Józsefet és Kenesei Krisztiánt kérdeztük.
A 30-szoros válogatott csatár, Kenesei Krisztián kiemelte: riválisunk nagyon jó taktikával állt fel ellenünk a visszavágóra, a mérkőzés elején átadta nekünk a kezdeményezést, és próbáltunk ugyan gólt szerezni, megvoltak helyzetek is, azok viszont kimaradtak. A törökök 20-25 perc elteltével kezdtek bátrabban támadni, aminek aztán meg is lett az eredménye, a budapesti meccsen 2–0-ra vezettek a szünetben.
„Szerintem senkinek nem szabad bántani ezt a magyar válogatottat, megpróbáltak magukból mindent kihozni, most ez így sikerült. Csalódottságnak nyilván van helye, mert mindenki azt várta, hogy mi nyerjük a párharcot két mérkőzésen, de azért ez a török válogatott nem egy rossz csapat, és ezt bizonyította most és az Eb-n is.”
A 10-szeres válogatott védő, Csábi József – aki egy évtizeddel korábban a válogatottnál három évig tagja volt Egervári Sándor stábjának, majd a szövetségi kapitány távozását követően megbízott trénerként egy meccsen a nemzeti csapatot is irányította, az Andorra ellen 2–0-ra megnyert vb-selejtezőn – úgy érezte: ellenfelünk technikailag nagyon nagy fölényben volt.
„Úgy bontottak meg minket, a területeket úgy játszották be, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.”
Csábi József szerint ez a párharc, ez a két mérkőzés talán helyére teszi azt, hogy jelen pillanatban hol tart a magyar válogatott, illetve hol tart a magyar labdarúgás.
Az sem jó, hogyha Boszniában nyerünk 2–0-ra, és azt felhájpoljuk, meg az sem jó, ha kardunkba dőlünk egy ilyen mérkőzés után. Csalódottnak lehet, sőt kell is lenni, mert talán még jókor is jött ez az idézőjelbe tett pofon. Jön a vb-selejtező ősztől, és nekünk most az a legfontosabb.
A műsorban szóba került még az is, hogy
Ami a folytatást illeti: a válogatott június 6-án Svédországot fogadja, majd négy nappal később Azerbajdzsánban lép pályára felkészülési mérkőzésen.
Az ősszel világbajnoki selejtezőn vesz részt a gárda, amely szeptember 6-án Írországban kezd, három napra rá pedig Portugáliával találkozik. Október 11-én Örményországot fogadjuk, 14-én Portugáliába látogatunk, november 13-án Örményországba megyünk, végül pedig az írek elleni hazai ütközettel zárunk – a papírforma alapján jó eséllyel ez dönthet a pótselejtezőt érő második helyről.
Az Index Sportcast korábbi adásait ide kattintva érheti el.
(Borítókép: Kenesei Krisztián és Csábi József 2025. március 24-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)