Index Vakbarát Hírportál

Párizsban dőlhet el a belga futballbajnokság

2009. április 28., kedd 12:18

Ennek lehetőségéről Pierre François, a Standard Liege főigazgatója beszélt a belga RTL rádiónak: "Nincs április elseje, úgyhogy többé-kevésbé komolyan mondom ezt - fogalmazott a klubelöljáró, hozzátéve ugyanakkor, hogy még semmilyen konkrét lépés nem történt ez ügyben. - Először is, kapcsolatba kellene lépni minden érintettel, s legfőképpen azt kellene megtudni, hogy az ötlet tetszik-e az Anderlechtnek."

A jelen állás szerint három körrel a vége előtt a Standard Liege és az Anderlecht - Juhász Roland csapata - azonos pontszámmal áll a tabella élén. Amennyiben a 34. forduló után is marad az egyenlőség, a versenykiírás alapján ráadásra kerül sor. Az elsőség oda-visszavágós alapo, két mérkőzésen, vagy semleges pályán egy találkozón dőlhet el. Az Anderlecht és a belga sportági szövetség - amely állítólag a kétmérkőzéses formulát támogatja - egyelőre nem foglalkozott hivatalosan a Standard Liege felvetésével. (MTI)

Rovatok