Index Vakbarát Hírportál

Rummenigge kijelentette, Ribéry nem eladó

2009. június 16., kedd 12:00

Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető szerint a Bayern München nem kíván megválni francia labdarúgójától, Franck Ribérytől. „Mindig az jön át a nyilatkozatokból, hogy fel akarjuk srófolni a vételárát, aztán egy bizonyos összegnél már beleegyeznénk az üzletbe. De egyértelművé szeretném tenni: azt akarjuk, hogy maradjon” - jelentette be a bajorok elöljárója.

A korábbi 95-szörös válogatott játékos hozzátette: nem tárgyalnak a Real Madriddal ez ügyben, mivel nem áll szándékukban eladni a karmestert. Franz Beckenbauer klubelnök egy hete közölte: vagy meg kell hosszabbítani Ribéry 2011-ben lejáró szerződését, vagy el kell őt adni, például a Realnak.

Uli Hoeness menedzser ugyanakkor nevetségesnek nevezte az 50 millió eurós ajánlatot, amelyet két angol klub, a Manchester United és az FC Chelsea is tett a francia focistáért, akinek - mint mondta – „a fél lába is többet ér ennél”. A spanyol klub érdeklődésére pedig úgy reagált, hogy „ha Florentino Pérez elnök úr beszélni akar velünk az átigazolásról, biztos vagyok benne, hogy repülőre ül”. (MTI)

Rovatok