Index Vakbarát Hírportál

Újabb ukrajnai fejlesztések maradnak el

2009. július 29., szerda 19:02

Az állami finanszírozás elmaradása miatt az ukrán államvasút, az Ukrzaliznica lemondott a gyorsvasútvonalak kiépítésének tervéről, helyette a meglévő vasúti pályákat korszerűsíti. Az ukrán gyorsvasútnak azokat a városokat kellett volna összekötnie, amelyekben a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit játsszák majd. A 200 kilométeres óránkénti haladást lehetővé tévő vasúti pályák kiépítésével kapcsolatos, közel 30 milliárd hrivnya (kb. 900 milliárd Ft) értékű beruházás tervét még 2007-ben elfogadta az ukrán államvasút, de annak megvalósításától kénytelen volt elállni, mert az állam nem adott pénzt a kivitelezésére - írta szerdán a Kommerszant-Ukraina internetes kiadása.

A cikk szerint az Ukrzaliznica úgy döntött, gyorsvasútépítés helyett a meglévő vonalakat korszerűsíti saját forrásból Kijev és a nagy megyeszékhelyek között. A felújítást követően a személyszállító vonatok a jelenlegi 120 km/h helyett 160 kilométeres sebességgel haladhatnak majd a vasúti pályákon. A gyorsabb közlekedésre alkalmas szerelvényeket az ukrán államvasút a tervek szerint Dél-Koreában szerzi be. A vasúthálózat korszerűsítése és az új vonatok vásárlása előreláthatólag 13-14 milliárd hrivnyába kerül.

Rovatok