Index Vakbarát Hírportál

Avram Grant lett a Portsmouth edzője

2009. november 26., csütörtök 13:02

Avram Grantet, a Chelsea korábbi trénerét nevezték ki csütörtökön az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában sereghajtó Portsmouth vezetőedzőjévé. A kikötővárosiakat eddig irányító Paul Hartnak kedden köszönték meg a munkát, miután a csapat rendkívül gyengén szerepel a bajnokságban, 13 forduló alatt mindössze 7 pontot szerzett.

„Avram nagyon tapasztalt és tisztelt szakember, aki a legmagasabb szinten is dolgozott. Az igazgatótanács úgy véli, ő az, akinek segítségével az együttes kikerülhet a kiesési zónából” – fogalmazott az egyesület honlapján Peter Storrie, a klub vezetője. Az 54 éves izraeli Grant – a munkavállalási engedély körüli bonyodalmak miatt – hivatalosan sportigazgatóként ül majd le a kispadra szombaton, amikor a Portsmouth a címvédő Manchester Uniteddel csap össze. Érdekesség, hogy mindezidáig utolsó meccse is egy MU elleni volt: 2008 májusában, a Chelsea menedzsereként nézte végig, ahogy csapata 11-esekkel alulmarad a Bajnokok Ligája döntőjében. Ebben az idényben ez volt az első edzőváltás a Premier League-ben.

Rovatok