Index Vakbarát Hírportál

Csak márciusban dönt Ribéry a jövőjéről

2010. február 5., péntek 13:51 | aznap frissítve

A Bayern München francia labdarúgója, Franck Ribery várhatóan március végéig jelenti be, hol folytatja pályafutását. A France Football pénteki számában a válogatott középpályás egyértelműen tagadta, hogy megegyezett volna a Real Madriddal.

„Még semmit nem írtam alá - nyilatkozott Ribery. Az elmúlt szezonban rengeteg lehetőségem volt: többek közt a Manchester United, a Real, a Barcelona és a Chelsea is meg akart szerezni. Remélem, ezen ajánlatokhoz idén nyáron a Bayern is csatlakozik majd. Bármi megtörténhet. Áprilisban leszek 27 éves és a karrierem fordulóponthoz érkezik.”

A francia középpályás nemrég tért vissza három hónapig tartó sérüléséből és nagyjából 10 nap múlva lendülhet újra formába. „Már nem érzek fájdalmat - jelentette ki Ribery. - Újra teljes értékű labdarúgónak érezhetem magam.”

A játékos azt is elmondta, hogy jelenleg sokkal jobb kapcsolatot ápol csapata vezetőedzőjével, a holland Louis van Gaallal, mint a szezon elején. „Igaz, hogy kezdetben elég feszült volt köztünk a viszony, és most sem mondhatom, hogy barátok lennénk, de legalább beszélünk, és így sokkal jobban megértjük egymást. Tesszük a dolgunk” - tette hozzá a Bayern futballistája.

Rovatok