Index Vakbarát Hírportál

Puhl Sándor 55 éves

2010. július 14., szerda 13:36

Szerdán ünnepli 55. születésnapját Puhl Sándor, akit négyszer választottak a világ legjobb játékvezetőjének, s aki első magyar bíróként vezethetett labdarúgó-világbajnokságon döntőt.

Puhl 1955. július 14-én született Budapesten, s játékvezetői vizsgáját 15 évesen, 1970-ben tette le Mezőkövesden. Ezután megyei osztályokban bíráskodott, majd 1978-ban az NB III-as bajnokságban is bemutatkozott.

Az NB I-ben 1984-ben debütált egy Vasas-Csepel mérkőzésen, amelyet a házigazdák nyertek 3-0-ra. Pályafutása során összesen 225 NB I-es találkozón bíráskodott, az NB II-ben pedig 36 összecsapáson működött közre.

Nemzetközi karrierje 1988-ban kezdődött. Négy év múlva Vágner László társaságában első magyarként vezethetett mérkőzéseket a katari nemzeti bajnokságban, 1994-ben az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon négy összecsapáson, köztük a döntőben, az Olaszország-Brazília találkozón is bíráskodhatott, 1997-ben pedig a Borussia Dortmund-Juventus Bajnokok Ligája-finálén is. Puhl két Európa-bajnokságon vett részt, 1992-ben a svédországi kontinenstornán egy csoportmérkőzésen, az 1996-os tornán pedig szintén egy csoportmérkőzésen, majd az Anglia-Németország elődöntőben működött közre.

Pályafutása során összesen 30 nemzetközi mérkőzést vezetett, aktív játékvezetői karrierjét 2000-ben fejezte be.

A labdarúgás statisztikájával és történetével foglalkozó szervezet (IFFHS) sorozatban négyszer választotta meg a világ legjobb játékvezetőjének.

Puhl Sándor portréja

Születési hely, idő: Budapest, 1955. július 14.

Sportága: labdarúgás (játékvezető)

Eredményei: a világ legjobb játékvezetője, sorozatban négyszer (1994, 1995, 1996, 1997), a világbajnoki döntő játékvezetője (1994), a Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője (1997), Magyarország legjobb játékvezetője (1992, 1995)

Kitüntetései: Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztkeresztje, Eger díszpolgára

Rovatok