Index Vakbarát Hírportál

Szojka Ferencet köszöntötték

2011. április 8., péntek 14:38

A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Berzi Sándor alelnök, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat labdarúgója és Szepesi György sportriporter köszöntötte pénteken Salgótarjánban a 80 éves Szojka Ferencet, az SBTC élő legendáját, aki többször tagja volt az Aranycsapatnak. Szojka Ferenc sportrelikviákkal teli otthonába nagy méretű, névre szóló kristályvázával érkeztek a vendégek, akiket SBTC-s melegítőben várt az ünnepelt.

Mint az MLSZ alelnöke elmondta, gazdag a magyar futballmúlt, hiszen a közelmúltban Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt is 85. születésnapján köszöntötték, a fiatalabbak közül pedig ebben az évben lesz 70 éves Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán és Albert Flórián.

Buzánszky Jenő, aki az 1952-es helsinki olimpián egy szobában lakott Szojka Ferenccel, felidézte többek között az 1953. november 25-i, a magyar labdarúgást a világ tetejére röpítő mérkőzést, amikor a Wembleyben Magyarország 6-3-ra győzte le Angliát.

Az Aranycsapat 12. tagjának tartott Szepesi György arról beszélt, hogy amíg magyar futball lesz, az Aranycsapat az élen van, és pillanatnyilag nem látja azt az időpontot, amikor bármely együttes a nyomdokába lépne. Felidézte, hogy 50-60 éve Európa érdeklődésének középpontjában volt egy Magyarország-Ausztria mérkőzés, ma viszont az osztrákok is ott tartanak, mint a magyarok. Felvetette, hogy lenne létjogosultsága egy magyar-osztrák közös bajnokságnak, ami a közvetítésekben is meghozná a befektetést, érdekes lehetne egy Fradi-Rapid mérkőzés.

Az ünnepelt, Szojka Ferenc, a Salgótarjáni BTC fedezete 1954 és 1960 között 28 mérkőzésen volt válogatott. Tagja volt az 1954. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert és az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. A feljegyzések szerint a vidéki játékosok közül - az Aranycsapat állandó tagjának számító Buzánszky Jenő mellett - ő jutott szóhoz a leggyakrabban a legendás nemzeti együttesben. Végig hű maradt a salgótarjáni klubhoz, és még 2001-ben, 70 évesen is az akkor már megyei első osztályban szereplő egyesület pályaedzője volt. Szojka Ferenc Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára, 2007 szeptemberétől az ő nevét viseli a korábbi Kohász Stadion a városban.

Rovatok