Index Vakbarát Hírportál

Bezárják a focikollégiumot Pacsán

2011. június 2., csütörtök 08:30

A csökkenő diáklétszám és a növekvő anyagi terhek miatt június végén bezárják a focikollégiumot Pacsán - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.

Az állami normatíva kevés az 5-8 osztályos diákokat nevelő futballkollégium működtetésére, a pénz kiegészítését egyedül vállaló pacsai önkormányzat pedig egyre nehezebben tudja előteremteni a pluszforrásokat, ami idén 13-15 millió forintot jelent.

A kollégium bezárása után a távolabbi településekről származó diákok szeptembertől már nem Pacsán folytatják a tanulmányaikat, ezért az általános iskolában három pedagógusstátus szűnik meg, és két konyhai dolgozótól is megválnak. Júliustól a futballkollégiumban dolgozó nevelőtanár és két gyermekfelügyelő munkaviszonya is megszűnik, a kollégium épületét turista- vagy munkásszállóként hasznosítatnák - olvasható a napilapban.

A pacsai futballkollégium a kilencvenes évek elejéig a ZTE utánpótlás-nevelésének bázisa volt. Hanyatlása a rendszerváltás után kezdődött el, amikor a sportegyesület már nem tudta vállalni a finanszírozását. A fénykorában ötven diáknak otthont adó futballkollégiumban évről évre csökkent a létszám, jelenleg 28 diákjuk van. A Magyar Labdarúgó Szövetség és a ZTE vezetésével folytatott tárgyalások idén sem vezettek eredményre, ezért a két fenntartó - Zalaigrice és Pacsa önkormányzata - a bezárás mellett döntött.

Rovatok