Jóval a kezdés előtt, messze a stadiontól, három középkorú szurkoló kanyarodik ki elénk a járdán. Sál, sapka, komótos járás. Nyomukba eredünk, hátha elvezetnek egy kocsmába, ahol a többi drukker melegít. Nem vezettek. Ők annál dörzsöltebbek, még út közben megállnak, hogy kortyoljanak néhányat az otthonról hozott borukból. Társaság híján így magunknak kell kocsmát keresnünk. A Hadházi úti Kisvadász büfében kötünk ki. Családi ház alsó szintje, kis külső tér, még kisebb belső, az asztalok tele sörrel és szurkolókkal. Mellettünk a Fradi elleni előző meccs tapasztalatait mesélik.

Mi a helyzet a stadion körül?

Rihanna szól a hangszórókból, egyelőre rendőrök és lézengő szurkolók veszik körül a vasszerkezetes lelátókat. Mindenfelé fák, köztük közelítjük meg a stadiont, a B-közép felé haladunk.

A debreceniek szentélye a Nagyerdő szívében van, alig látszik ki a sok fa közül. Nem látványos, nem új, nem kényelmes, de a helyiek ragaszkodnak hozzá, mondván, hogy stadionjuknak lelke van. 100 Ft egy pohárnyi buga, mohók vagyunk, kettővel is veszünk. A bejárat előtt fiatal szurkolók már bontják a drapériákat, készítik a zászlókat. A beléptetés pofonegyszerű: jegytépés után vasrudakat tolunk magunk előtt, majd jöhet a motozás. Aztán rögtön le is teszteljük a WC-t. Jóindulattal mondva sem EU-konform, a bódé piszoárokkal elnevezés is hízelgő lenne. A célnak ugyan megfelel, de nem mindenki használja. A félidőben például sokan a lelátók mögötti, fűvel benőtt salakpályát választják.

A mobil lelátókat oldalról vasrácsok határolják. A B-középben csak három sor, máshol mindenhol műanyag székek vannak.

A spanyol foci smafu, éljen az NB I.

Közeleg a kezdés ideje. Az átlagszurkolók és a fanatikusok arcán is látni az egészséges öntudatot. Mondják, hogy a Loki európai kupaszerepléseinek köszönhetően hatalmas rutinra tett szert, ami magabiztosságot ad a játékosoknak. Nos, ez a szurkolókra is átragadt. Tudják, mostanában senki nem esélyesként látogat városba, és ennek megfelelően is viselkednek. Türelmetlenebbek, mint más táborok: egy-egy labdakezelési hiba fel, rossz passz nem fér bele, sokat kritizálják sajátjaikat.

Hat-nyolc vendégszurkoló kísérte csak el csapatát, buzdításukból semmi sem hallatszik. Maximális hangerőn szól a Tankcsapda Loki-indulója, a visszhang azonban élvezhetetlenné teszi. Az idősebbek piros párnával érkeznek, és elfoglalják évek óta megszokott helyüket.

Gyerekek, fiatalok, középkorúak, nyugdíjasok, férfiak nők vegyesen vannak a lelátón. Kissé nehezen melegednek be az ultrák, szól az ének, de akadozik. Egy apuka áll mögöttem barátjával és fiával. Mindketten oktatják a gyereket, hogyan is kell asszimilálódni a magyar viszonyokhoz. Első tanács, ne nézzen spanyol focit. Az túl jó, még a végén rászokik, és nem fogja érdekelni az NB I.

Az első számú közellenség Tököli Attila, természetesen fradis múltja miatt. Kap hideget, meleget, csakúgy, ahogyan a bíró is, bár ahogy egy szurkoló megjegyzi: őt is Oláh Gábornak hívják, szóval illene jól fújnia. 15. perc, Szakály Péter betalál. Gól után mindig ugyanazt a zenét játsszák. Nem bír magával a Szívtiprók Ultras Debrecen (SZUD), magasban a zászlók, öröm és boldogság. A legnevesebb debreceni szurkolói csoport tagjai közt túlsúlyban vannak a fiatalok. Van tehát utánpótlás. Szól a hajrá Loki meg a cícisváros éjé. A 40. percig. Döbbent csend, majd káromkodás áradat fogadja Bertus Lajos egyenlítő gólját.

A DVSC szurkolótábora 7-8 rigmust skandál egy-egy meccs alatt. A szövegek egyszerűek, két-három meccs alatt el tudja sajátítani az ember. Az egyikben kérlelik a „drága mamát”, hogy engedje el őket meccsre a hétvégén; a másikban felvillantják, hogy hány csodát lehet egy-egy meccs alkalmával látni (füstbombák szaga, könnygáz illata), a harmadikban egyszerre éltetik a csapatot, és harcolnak a városért. A két oldalsó tribün csak néha-néha szólt közbe, amikor felelgetniük kell. Két szó: hajrá az egyik oldaltól, majd Debrecen a másiktól.

Adamo Coulibaly legkevésbé sem a hazai szurkolók kedvenc játékosa. A meccs közben néha olyan érzésünk volt, mintha az ellenfél csapatában játszana, azért szidják annyit. Körülményesnek gondolják, ügyetlen, aki mindig mindent elront, csak a marketingje jó. A mellettünk állók szerint a média túlértékeli, és csak a szerencsének köszönheti, hogy már 11 gólos a szezonban. Aztán a 79. percben kihagyta a csapatkapitány által kiharcolt büntetőt: ha nem nyernek, a szurkolók az ő nyakába varrták volna az elvesztett két pontot. Mindannyiuk szerencséjére Nagy Zoltán az utolsó percben betalált. A drukkerek alig fértek a bőrükbe. Jöhetett a kerítésre mászás, ölelés, ugrálás, 2-1-re győzött a DVSC.

Nem tudni, meddig járhatnak még ide, egyszer majd elkészül az új stadion. Egy biztos, egy darabig még hiányzik majd a jól megszokott régi.