Index Vakbarát Hírportál

Urbán kirakta a keretből a korábban kritizált Takácsot

2012. április 2., hétfő 15:07

Urbán Flórián, a Vasas trénere nem tart igényt a továbbiakban Takács Zoltánra, a korábban az Újpesttől kölcsönbe érkezett védőre. A klub honlapján hivatalos közlemény olvasható az üggyel kapcsolatban:

„A szombati mérkőzés után adott nyilatkozatomnak és a ma történteknek semmi közük egymáshoz – utalt arra, hogy a Fradi elleni bajnoki után azt mondta a Sport 1-nek, érdekesnek találja, hogy a tavasszal megítélt tizenegyeskből hármat az újpesti különítmény tagjai hoztak össze. „Amikor szombaton visszatértünk az Illovszky-stadionba, az öltözőben összegyűlt a csapat, és ott, a játékosok előtt Takács Zoltán minősíthetetlenül és trágár hangnemben becsmérelt engem. Erről a tulajdonos is tudomást szerzett, és az a döntés született meg, hogy a továbbiakban nem foglalkoztatjuk a futballistát. Erről többet nem is szeretnék beszélni. A labdarúgóval megvitattuk a viselkedését, és azt becsülöm benne, hogy elismerte a hibáját, és valamilyen formában jogosnak is érzi a szankciót. Sajnálom, hogy ez történt, szerettük volna, ha Takács Zoli a csapat segítségére tud lenni, de ezt a viselkedést egyetlen játékos sem engedheti meg magának.”

Rovatok