Index Vakbarát Hírportál

Második a Miniszterelnökség futsalcsapata az NB II-ben

2012. május 10., csütörtök 19:52

A pénteki utolsó forduló eredményétől függetlenül második helyen végzett a főleg a Miniszterelnökség munkatársaiból álló futsalcsapat az NB II Keleti csoportjában, így osztályozót játszhat az NB I-es tagságért.

A Dunakeszi Kinizsi néven indult együttes eddigi 29 mérkőzéséből 21-et megnyert, négyszer-négyszer pedig döntetlent játszott, illetve kikapott.
A csapat legeredményesebb játékosának a nagypályán korábban 32-szeres válogatott Horváth Ferenc bizonyult, aki 53 gólt szerzett. A gárda másik nagy erőssége Lőw Zsolt volt, aki a Bundesligában a Mainz és a Hoffenheim színeiben is futballozott.
Egy kivételtől eltekintve valamennyi találkozón pályára lépett a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter, aki tízszer volt eredményes.
A Dunakeszi Kinizsi pénteken 20:30 órától az NB II Keleti csoportjának utolsó, 30. fordulójában a BNM-Törökszentmiklós csapatát fogadja.

Rovatok