Index Vakbarát Hírportál

Kisorosziban lesz az első footgolf-világbajnokság

2012. május 22., kedd 13:48

Fehér Csaba, Juhár Tamás és Hahn Árpád személyében korábbi válogatott futballisták is indulnak a jövő hét végén először sorra kerülő footgolf-világbajnokságon, melyet Kisorosziban rendeznek meg.

Gelencsér Gábor, a szervezőbizottság elnöke elmondta: a házigazda magyarok mellett az Egyesült Államokból, Kanadából, Argentínából, Mexikóból, Olaszországból, Belgiumból és Hollandiából érkeznek majd biztosan játékosok, de elképzelhető, hogy Svájc, Anglia és Írország legjobbjai is csatlakoznak. A világbajnokságon így nagyjából 90 sportoló indul.

A magyar szövetség tavasszal három kvalifikációs versenyt rendezett, és az összesítésben legjobb harminc játékos vívta ki a részvételi jogot. A szervezők néhány szabadkártyát is kiosztottak azok között, akik nem tudtak elindulni legalább két selejtezőn. A szombati selejtezőben a játékosoknak kétszer kell majd teljesíteniük a 18 lyukas pályát.

Hankó Péter marketingigazgató elmondta: büszkék arra, hogy belevágtak a vb szervezésbe, ugyanis első világbajnokságot csak egyszer lehet rendezni. Saját labdát is csináltattak, melyet fehér alapon piros és zöld motívumokkal díszítettek.

Könnyen elképzelhető, hogy sztárvendége is lesz a világbajnokságnak. Kiss Rudolf, a verseny szponzorációs igazgatója megemlítette, hogy a svájci Stéphane Chapuisat, a világbajnok francia Christian Karembeu és az angol Teddy Sheringham is nagy rajongója a sportágnak, így elképzelhető, hogy egyikőjük Magyarországra érkezik.

A házigazda Magyar Golf Club képviseletében Nagy Nóra Linda hozzátette: egy évvel ezelőtt meglepődtek, amikor a szövetség képviselői felkeresték őket, hogy segítségükre legyenek egy footgolf-pálya kialakításánál, ugyanakkor jó kezdeményezésnek tartották és úgy gondolják, hogy aki kipróbálja ezt a játékot, az később a golffal is megpróbálkozhat.

A footgolf fiatal, mindössze hároméves múltú sportág. Magyarországon az elsők között alakult meg a sportági szövetség. A játék lényege gyakorlatilag megegyezik a golféval, ám itt futball-labdát kell lábbal egy jóval nagyobb lyukba juttatni.

A kisoroszi vb-t Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára nyitja meg, egyben ő lesz a fővédnök is.

Rovatok