Index Vakbarát Hírportál

A diósgyőri ultrák nem mennek a hazai meccsekre

2012. július 19., csütörtök 12:36

A Diósgyőr szervezett szurkolói csoportjai nyílt levélben tiltakoznak a következő szezontól Miskolcon is bevezetésre kerülő szurkolói kártya ellen. Az alábbiakban a teljes szöveget idézzük:

Tisztelt Szurkolótársaink! Diósgyőri Sportbarátok!

Mint bizonyára értesültek róla, a 2012/2013-as szezontól az elsők között a Diósgyőri Stadionban is bevezetésre kerül a szurkolói kártya rendszere.

Az elmúlt évek során a szervezett szurkolói társadalmat érintő, de leginkább sújtó, a labdarúgás vezetése, a politika, és természetesen a fősodratú a média felöl érkező folyamatos hangulatkeltés eredményre vezetni látszik. A szurkolói kártya bevezetése az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, ami a diósgyőri szervezett szurkolói csoportokat olyan lépésre kényszeríti, mely nyomán az évtizedek óta méltán híres diósgyőri lelátói hangulat csak halovány mása lehet önmagának.

A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok egyöntetűen úgy határoztak, hogy tiltakozván a szurkolói kártya bevezetése ellen, a rendszer kötelező működtetésétől kezdődően távol maradnak a szezon további mérkőzéseinek látogatásától.

Sajnálatos tapasztalatunk, hogy a jelenlegi politikai rendszernek érdeke felszámolni az olyan utolsó, szervezett társadalmi csoportokat, ahol még erős a közösségi tudat, az összetartó erő, az összetartozás érzése, melyek ráadásul minden befolyástól mentesen hangot is adnak véleményüknek. A szurkolói kártya ennek is eszköze lehet.

Ma Magyarországon senkinek a vallásáról, bőrszínéről, nemzetiségi hovatartozásáról semmilyen nyilvántartást vezetni nem lehet. Ezzel szemben a szurkolói kártya rendszere, és a vele járó kötelező adatszolgáltatás, diszkriminatív módon képez önkényesen meghatározott elvek szerint csoportokat a társadalmon belül, az így csoportba soroltak minden lényeges adatát kezeli és nyilvántartja, mert potenciális bűnelkövetőként tekint a csoport valamennyi tagjára. Amint azt a mindennapokban is tapasztaljuk, a demokrácia egyenlőség eszméje nem vonatkozik egyenlően mindenkire.

A Magyar Labdarúgó Szövetség ezzel kapcsolatos álláspontját kiválóan kommunikálja a nyilvánosság felé, mintha a kártya bevezetésével minden évtizedes probléma megoldódna a magyar labdarúgásban, mely problémák a szurkolóktól, és nem a felelőtlen és képzetlen sportvezetőktől származnának.

Saját kommunikációja szerint az MLSZ legfőbb célja, hogy e fejlesztésekkel járuljon hozzá a sportszerű szurkolás elterjesztéséhez, és minden rendelkezésre álló eszközével arra törekszik, hogy a labdarúgó események látogatását a társadalom lehető legszélesebb rétegei számára – korra, nemre való tekintet nélkül – vonzóvá tegye.

Ezzel szemben a sok felesleges adminisztráció éppen, hogy megnehezíti a mérkőzésekre való bejutást, főleg azok számára, akik nem rendszeres meccsre járók, avagy potenciális leendő szurkolók.

Véleményünk szerint a mérkőzések biztonságával kapcsolatos probléma hangoztatása különféle gazdasági, de leginkább politikai céloknak alárendelten rendkívüli mértékben eltúlzott. A legbeszédesebb adat az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy biztonsági szempontból a legkockázatosabb rangadók magasan a leginkább látogatottak. A 2009/2010-es bajnoki évadban az MLSZ által szervezett 800 profi mérkőzés 0,58 %-án történt említésre méltó rendbontás.

A szurkolói kártya megoldás arra, hogy hátrányosan különböztessen meg politikai önkény által kreált társadalmi csoportokat, nem megoldás viszont a stadionok állapotára, a játék színvonalára, a fogadási csalásokra. Így amíg a kreált probléma témaként szolgál, nem kell beszélni a magyar labdarúgás valós gondjairól, ami miatt viszont ténylegesen távol maradnak a labdarúgást szeretők a stadionoktól.

Mindezekre tekintettel a diósgyőri szervezett szurkolói csoportok azon lépésre szánták magukat, hogy bevezetését követően határozatlan időre egységesen távol maradnak a szurkolói kártyától, és ezzel sajnálatos módon szeretett klubunk mérkőzéseitől is. Természetesen továbbra is jelen leszünk és buzdítjuk a csapatot mindazon idegenbeli helyszíneken, ahol a kártya még nem került bevezetésre.

Lépésünkkel nem a csapatot, nem a klubvezetést akarjuk büntetni, de jelen helyzetben ez az egyetlen hatásos módja véleményünk kinyilvánításának.

Célunk, hogy a kártya bevezetésre ne kerüljön, esetleg legyenek a stadionokban, így a Diósgyőri Stadionban is kártyamentes szektorok.

A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok

(forrás: Diósgyőr blog)

Rovatok