Index Vakbarát Hírportál

Bocsánatkérést követelnek Csatáry-ügyben

2013. augusztus 26., hétfő 10:49 | aznap frissítve

Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója nem szeretné, ha bárki politikai megnyilvánulásra használná fel a klub nevét, már csak azért sem, mert titokzatos, százmilliós szponzorügyletet hiúsíthat meg.

„Itt egy sporteseményről, egy sportklubról van szó. Ha ez az eset mondjuk egy nemzetközi mérkőzésen fordult volna elő, akkor a csapatot akár három-öt évre is eltiltanák a kupaszerepléstől" - mondta a Digisport Reggeli start című műsorában, utalva arra, hogy az augusztus 17-én az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésen az FTC-szurkolók egy csoportja "In memoriam Csatáry László" feliratot feszített ki a lelátón. A háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékező molinó miatt az MLSZ 800 ezer forintra büntette meg a klubot.

„Ha ne adj isten nemzetközi meccsen feszítettek volna ki ilyen drapériát, most 3-5 éves kitiltás fenyegetné a klubot. Mit mondjak a szponzoroknak, a normális szurkolók tömegének, miközben itt egy elenyésző kisebbség művelt ilyesmit?  Szeretnénk, ha az elkövetők előállnának és bocsánatot kérnének.” Orosz megjegyezte, az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetségnél (FIFA) is az az irányvonal, hogy fellépnek a kirekesztés ellen, ezért természetes, hogy itthon is ez a követendő példa.

„Meggyőződésem, hogy egy elenyésző kisebbség csinálta ezt, nem arról volt szó, hogy az egész Fradi-tábor ezt skandálta. Visszautasítom, hogy ebből bárki is általánosítson a szurkolóinkra! Sokan vagyunk, előfordulnak közöttünk ilyenek is" - mondta Orosz, aki hozzátette, azt szeretné, ha előállnának az elkövetők és azt mondanák, mi voltunk és sajnáljuk a dolgot.

Kubatov Gábor klubelnök a múlt héten felszólította az elkövetőket, hogy hétfőig jelentkezzenek, amennyiben ez nem történik meg, akkor videófelvételek alapján elkezdik a szurkolók beazonosítását. Válaszul magukat a Ferencváros szurkolóinak nevezők egy csoportja közleményben jelezték, nem adják ki társaikat.

A Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el. A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint 1944-ben szándékosan segítette a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzását és törvénytelen kivégzését. A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet; haláláig a bíróság azt vizsgálta, melyik országban kell letöltenie büntetését.

„A kérőnket illető nyilatkozata kapcsán nem hinném, hogy Orbán Viktor vágyai másfélék lennének a Fradi jövőjéről, mint a mi víziónk: mindenki nemzetközi erejű magyar klubot szeretne. Ehhez azonban mi nem akarunk új tulajdonost, befektetőt, ilyesmiről szó sem volt, Pászkány Árpád beszállása totális kacsa. Szponzortárgyalások folynak, amelyeket nem segítenek a Csatáry-féle molinó-kifüggesztések. Nyilvánvalóan százmilliós nagyságrendű új üzleti partner beszállásáról lenne szó, többet még nem árulhatok el” - mondta a klub anyagi hátteréről Orosz Pál.

Rovatok