Index Vakbarát Hírportál

Hosszabbított a Real Sociedad vezetőedzője

2014. április 16., szerda 13:51 | aznap frissítve

Két évvel, 2016 nyaráig meghosszabbították a Real Sociedad vezetőedzőjének, Jagoba Arrasatének a szerződését. A szakvezető 2013 júliusában vette át a baszk klub irányítását, és bár a Bajnokok Ligájában kiesett a csoportkörben, a bajnokságban Európa Liga-indulást jelentő hetedik helyen áll öt körrel a vége előtt, míg a Spanyol Király Kupában az elődöntőig menetelt. A 35 éves szakember már 2010 óta a klub alkalmazásában áll, vezetőedzői kinevezése előtt utánpótláscsapatot irányított, majd pályaedző volt a felnőtteknél.

Rovatok