Index Vakbarát Hírportál

Joachim Löw 2016-ig maradna

2014. május 13., kedd 12:33

Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kitöltené a 2016-os Európa-bajnokság végéig szóló szerződését attól függetlenül, hogy a csapat milyen eredményt ér el a június 12-én kezdődő brazíliai világbajnokságon.

Az 54 éves szakvezető 2006-ban vette át az irányítást Jürgen Klinsmanntól, s bár azóta három nagy tornán egyszer a döntőbe, kétszer pedig az elődöntőbe jutott, végső győzelmet egyik eseményen sem ünnepelhetett. A németek az 1996-os Eb óta várnak egy újabb diadalra, a mostani vb-n az esélyesek közé számítanak.

"Jelenleg én vagyok a kapitány, minden bizonnyal 2016-ig, hiszen ebben állapodtunk meg" - nyilatkozta kedden Löw, aki nem zárta ki, hogy akkor is marad a posztján, ha megnyerik a vb-t, bár sokan állítják, ez lenne a legjobb pillanat a lemondásra.

"Egyesek így látják, ugyanakkor az is lehetséges, hogy plusz motivációt ad az ember számára, ha győz a vb-n" - jelentette ki a szakember, akinek vezetésével a német gárda 2008-ban Eb-döntőt játszott, majd 2010-ben vb-bronzérmet nyert, 2012-ben az Eb-n ismét harmadik lett.

A németek a brazíliai vb-n a G csoportban Ghánával, az Egyesült Államokkal és Portugáliával küzdenek majd meg a nyolcaddöntőbe jutásért.

Rovatok