Index Vakbarát Hírportál

Jövőre hat kieső lesz a román bajnokságban

2014. május 21., szerda 10:54

A román labdarúgó-bajnokság élvonalának radikális átalakításáról döntött kedden a Liga 1 közgyűlése, írja az MTI.

A Krónika erdélyi magyar napilap beszámolója szerint a jelenlegi 18 csapatos bajnokság a 2015-2016-os idényre 14 csapatosra szűkül. A 26 fordulós alapszakasz után az első hét helyezett folytatja a rájátszás felsőházában, ahol szintén mindenki játszik mindenkivel hazai pályán és idegenben is. Hasonló rendszer szerint zajlik majd a rájátszás az alsóházban, ahonnan az utolsó két helyezett kiesik, az ötödik pedig osztályozót játszik.

Ekkor a Liga 2-ben már egyetlen, húszas csoportban klesznek a mérkőzések: az első kettő egyenesen feljut az élvonalba, osztályozóra pedig a harmadik helyezett lesz jogosult.

Izgalmasabban dőlhet el a bajnoki cím, hiszen a felsőház rájátszásában a legerősebb csapatok mérkőznek meg. A bajnoki hajrában több rangadó lesz, ettől a romániai futball felvirágzását várják.

Az új rendszerre való áttérés azt is jelenti, hogy a 2014-2015-ös idény végén hat csapat búcsúzik az élvonaltól, és a helyükre csak kettő érkezik a másodosztályból.

Rovatok