Index Vakbarát Hírportál

Felmentették a doppingvádak alól Decót

2014. május 27., kedd 11:59

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette a doppingvádak alól Decót, miután bebizonyosodott, hogy a tavaly augusztusban visszavonult portugál labdarúgó mintájának elemzésekor a Rio de Janeiró-i laboratórium hibázott.

A 36 esztendős, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, 2004-ben Európa-bajnoki ezüstérmes futballistánál 2013 márciusában a tiltólistán szereplő furoszemid nevű vízhajtó használatát mutatták ki, amely doppingszerek nyomainak eltüntetésére is szolgál. Ekkor egy évre eltiltották. Ezek után kiderült, hogy a riói labor - amelynek akkreditációját a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) már visszavonta - hibázott, így a CAS felmentette a brazíliai születésű irányítót.

Deco 2004-ben az FC Portóval, 2006-pedig a Barcelonával is Bajnokok Ligáját nyert, és tavaly augusztusban jelentette be visszavonulását.

Rovatok