Index Vakbarát Hírportál

Az első bajnoki után kirúgták a magyar kapust kispadoztató edzőt

2014. július 29., kedd 11:36 | aznap frissítve

Egyetlen bajnoki mérkőzés után menesztették Emilio Ferrerát, a belga élvonalban szereplő és Köteles Lászlót foglalkoztató Genk vezetőedzőjét.

A 47 éves szakember februárban, az előző szezon közepén vette át a csapat irányítását, amellyel a mostani idényben a bajnoki címet célozta meg, a csapat azonban nagy meglepetésre 3-1-re kikapott a nyitókörben a idegenben a Mechelentől.

„Mindannyian egy új, frissebb folytatásban reménykedtünk, de az első mérkőzés váratlanul rosszul sikerült" - áll a klub közleményében.

A fourfourtwo.hu szerint a szurkolók követelték a menedzser távozását, miközben a közönségkedvenc Köteles László nevét zengték, akit meglepetésre nem jelölt a kezdőbe.

Rovatok