Index Vakbarát Hírportál

Van Gaalék fordítottak, verték a Poolt, kupát nyertek

2014. augusztus 5., kedd 09:03 | kilenc éve frissítve

A Manchester United 3-1-re nyert az FC Liverpool ellen az Egyesült Államokban rendezett Bajnokok Kupája hétfői döntőjében, így veretlenül vitte el a trófeát.

A döntő 51 ezer néző előtt zajlott a miami Sun Life Stadionban, ahol Steven Gerrard büntetőből szerzett góljával a Liverpool már a 14. percben előnybe került, a második félidőben a Unitedből Wayne Rooney, Juan Mata és Jesse Lingard is eredményes volt.

Az MU új vezetőedzője, a holland válogatottal világbajnoki bronzérmes Louis van Gaal a döntő után azt mondta, ennek a tornának számukra nincs különösebb értéke, ugyanakkor jó, hogy a szurkolóikat megörvendeztették a sikerrel.

Manchester United Vs Liverpool 2014 3-1

"Természetesen jobb győzni a felkészülési meccseken, mint kikapni, de a legfontosabb találkozó, amelyet mindenképp meg kell nyernünk, az első bajnoki összecsapásunk lesz a Swansea City ellen."

Jesse Lingard Goal Manchester United vs Liverpool 3-1

A Bajnokok Kupáján nyolc európai klubcsapat vett részt, az MU és a Liverpool mellett ott volt a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid, valamint a szintén angol Manchester City, az olasz AC Milan, AS Roma és FC Internazionale, illetve a görög Olimpiakosz.

Rovatok