Index Vakbarát Hírportál

Még egy spanyol kapust vásárolt a MU

2015. január 8., csütörtök 21:55

A Manchester Unitedben folytatja pályafutását Víctor Valdés, az FC Barcelona labdarúgócsapatának korábbi kapusa.

    A spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok 32 éves futballista másfél éves szerződést kötött, a klub csütörtöki bejelentése szerint a megállapodás értelmében később egy évet hosszabbíthatnak is vele.
    Valdés - aki jó ideje már a Manchester Uniteddel készül - tavaly márciusban, még a Barcelona játékosaként szenvedett keresztszalag-szakadást, majd a szezon végén távozott, azóta pedig szabadon igazolható volt.
    A kapus a 2002/2003-as szezonban mutatkozott be a Barcelonában, amelynek színeiben öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert, az MU-ban pedig második számú kapus lesz honfitársa, David De Gea mögött. (MTI)

Rovatok