Index Vakbarát Hírportál

Pénteken döntenek a botrányos Afrika-kupa meccsről

2015. február 6., péntek 11:51

Az Afrikai Labdarúgó Szövetség ma dönt az Egyenlítői-Guineában zajló kontinensbajnokság botrányos körülmények között véget ért elődöntőjének következményeiről. Az sem kizárt, hogy zárt kapus lesz a bronzmérkőzés a történtek miatt. 

Az esemény versenybizottsága az eset nyomán akár azt is elrendelheti, hogy szombaton zárt kapuk mögött rendezzék meg a bronzmérkőzést, amelyen a hazai csapat a Kongói Demokratikus Köztársasággal találkozik.

A csütörtöki meccs, amelyen Ghána 3-0-ra legyőzte a házigazdát, a 83. percben félbeszakadt, mivel ghánai szurkolók jelentek meg az egyik kapu mögött. Mint kiderült, biztonságuk érdekében kellett elhagyniuk szektorukat. Fegyelmezetten ácsorogtak az alapvonal mögött több százan, miközben a lelátóról különböző tárgyakkal dobálták őket.

Aztán a rendfenntartók közbeavatkozása nyomán lassan kiürült az a lelátórész, ahol az incidensek történtek, a ghánai drukkereket pedig biztonságba helyezték. Több mint tíz ember megsérült. Mintegy negyven perc elteltével folytatódott a mérkőzés, majd a játékvezető három perc múlva váratlanul lefújta az összecsapást. A találkozó után a stadionon kívül is folytatódott a rendbontás.

Rovatok