Index Vakbarát Hírportál

Egyiptom nem rendez Afrika Kupát

2015. február 23., hétfő 10:43

A sok halálos áldozatot követelő kairói szurkolói rendbontás után két héttel Egyiptom visszavonja pályázatát a 2017-es labdarúgó Afrika Kupa megrendezésére. A döntésről Haled Abdelaziz sportminiszter számolt be a helyi sajtónak, hozzátéve, hogy innentől kezdve Algéria jelentkezését támogatják, írta az MTI.

Február 8-án az egyiptomi bajnokság két élcsapata, a Zamalek SC és az ENPPI Cairo mérkőzése előtti zavargásokban az egészségügyi minisztérium hivatalos adatai szerint tizenkilencen vesztették életüket és húszan megsebesültek. Más források több mint harminc áldozatról számoltak be.

A történtekről két különböző forgatókönyv született, a belügyminisztérium röviddel az eset után arról adott hírt, hogy a Zamalek radikális szurkolói, az Ultras Whight Nights néven működő keménymag tagjai jegy nélkül akartak bejutni a kairói Légvédelmi Erők Stadionba. A rendőrség egyebek mellett könnygázt vetett be a randalírozó tömeg feloszlatására.

Sajtóértesülések szerint a dühöngő szurkolók miatt a rendvédelmi erők arra kényszerültek, hogy páncélozott katonai járművekkel szállítsák a játékosokat a stadionba. Az állami televízió által közölt képeken egy lángoló rendőrautó is látszott, amelyet állítólag a Zamalek ultrái gyújtottak fel.

A drukkerek Facebook-oldalán megjelent verzió szerint a tragédia akkor történt, amikor megpróbáltak bejutni az egyetlen, szűk, szögesdróttal körülvett bejáraton. A közösségi oldalra fotók is felkerültek, amelyeken egy körülbelül tíz méter hosszú keskeny vasketrec látszik, zsúfolásig telve a bejutni kívánó szurkolókkal. Az Ultras szerint pánik tört ki, amikor a rendőrök könnygázpatronokat lőttek a szűk rácsfolyosóban rekedt emberekre. Egészségügyi források szerint az egyik kairói kórházba valóban sok agyontaposott holttestet szállítottak, s egyes jelentések arról számoltak be, hogy többekkel a könnygáz okozta fulladás végzett.

Ez volt az első valódi kísérlet arra, hogy nézők előtt rendezzenek meg egy bajnoki mérkőzést. A meccsre néhány nappal annak a vérengzésnek a harmadik évfordulója után került sor, amelyben Port-Szaíd városban a kairói Al Ahly klub hetvenkét drukkere vesztette életét, miután a helyi csapat, az Al Masry szurkolói rájuk támadtak. Ezután közel három évig üres lelátók előtt zajlottak a mérkőzések. A két év múlva esedékes torna lebonyolításáért a polgárháború küszöbén álló Líbia helyére beugorva Algéria mellett Gabon és Ghána versenyez. Az afrikai szövetség április 8-án, a kairói kongresszusán dönt a házigazdáról.

Az idei Afrika Kupának Egyenlítői-Guinea adott otthont, miután Marokkó a nyugat-afrikai ebolajárvány miatt előbb halasztást kért, majd november elején visszalépett a rendezéstől. Ennek nyomán a kontinentális szövetség február 6-án úgy döntött, hogy Marokkó válogatottja nem vehet részt a 2017-es és a 2019-es Afrika Kupán. Utóbbit Kamerun rendezi, míg 2021-ben Elefántcsontparton, 2023-ban pedig Guineában találkoznak Afrika legjobb futballcsapatai.

Rovatok