Index Vakbarát Hírportál

Tunézia mégis indulhat az Afrika-kupában

2015. március 30., hétfő 18:52

Megegyezett egymással az Afrikai (CAF) és a Tunéziai Labdarúgó Szövetség, így az észak-afrikai ország válogatottja indulhat a 2017-es kontinenstorna selejtezőjében.

A CAF februárban ötvenezer dollárra megbüntette a tagszervezetét, mert a válogatott játékosai inzultálták a játékvezetőt a házigazda Egyenlítői-Guinea ellen elvesztett Afrika-kupa negyeddöntője után. A CAF továbbá azzal fenyegette a tunéziaiakat, hogy kizárja őket a következő tornáról, amennyiben nyilvánosan nem kérnek elnézést.

A tunéziaiak a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak, de a mostani kiegyezés eredményeként visszavonták beadványukat.

A negyeddöntős mérkőzésen az egyenlítői-guineaiak a 70. percben hátrányba kerültek a tunéziaiakkal szemben, de a mauritániai Rajindraparsad Seechurn a 92. percben befújt hazaiaknak egy erősen vitatható tizenegyest, amellyel egyenlítettek. A hosszabbítás első félidejében, a 102. percben szabadrúgásból szereztek gólt, ezzel a házigazda kiharcolta az elődöntőbe kerülést. A lefújás után több tunéziai futballista, edző, illetve a küldöttséghez tartozó más hivatalos személy inzultálta a bírót, írta az MTI.

Rovatok