Index Vakbarát Hírportál

Csökkentették Ibrahimovic eltiltását

2015. április 18., szombat 12:38

A franciák futballszövetsége három mérkőzésre csökkentette a PSG-csatár Zlatan Ibrahimovic eltiltását, így a svéd csatár valamivel korábban térhet vissza a bajnokságban. A Nantes ellen már bevethető lesz. 

Ibrát eredetileg négy meccsre meszelték el, mert a Bordeaux elleni vereség után kifakadt és kemény szavakat használt, a szövetség szerint a bíróknak címezve. Azt is mondta, hogy a franciák nem érdemlik meg, hogy a PSG abban az országban játsszon.

Ibrahimovicra nagy szüksége lesz a bajnoki hajrában, mert a Lyon két ponttal vezeti a bajnokságot, igaz a párizsiak egy meccsel kevesebbet játszottak, szombat délután jön a bajnokijuk.

A svéd csatár a Barcelona elleni BL-negyeddöntő első meccsén sem játszhatott korábbi piros lapja miatt, ez meg is látszott a francia csapat támadójátékán, a pocsék szezont futó Cavani nem tudta pótolni. 

A PSG közleményében azt írta, hogy örül a büntetés csökkentésének, ugyanakkor tanácskozásra hívta a francia futball résztvevőit. Mivel csatárukat a Canal Plus felvételei alapján tiltották el, a klub korábban úgy döntött, hogy az adónak a továbbiakban, legalább az idény befejeztéig nem nyilatkoznak játékosai és edzői, a rivális Olympique Marseille ugyanezt teszi.

Rovatok