Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták a Schalkétól Boatenget és Sidney Samet

2015. május 11., hétfő 15:34

A középpályás Kevin Prince Boatenggel és a csatár Sidney Sammel azonnali hatállyal szerződést bontott a német labdarúgó-bajnokságban hatodik Schalke 04 csapata.

A gelsenkircheni együttes sportigazgatója, Horst Heldt már vasárnap este, az 1. FC Köln elleni, 2-0-ra elveszített bajnoki után jelezte, hogy súlyos következményei lesznek az újabb vereségnek, hétfőn pedig a klub bejelentette a két futballista menesztését, továbbá azt, hogy Marco Högert eltiltották az edzésektől és a mérkőzésektől szombatig.

A korábbi ghánai válogatott Boateng, illetve a tavaly a Bayer Leverkusentől vett, ötszörös német válogatott Sam a csapat legjobban kereső labdarúgói közé tartoztak, ám mindkettejük teljesítménye messze elmaradt a várakozásoktól. Sam mindössze hét meccsen volt kezdő a szezonban, egy gólt sem szerzett.

A Schalke legutóbbi nyolc bajnoki meccséből mindössze egyet tudott megnyerni, visszacsúszott a hatodik helyre, már csak két pont az előnye a hetedik Borussia Dortmunddal és a nyolcadik Werder Bremennel szemben, azaz komoly veszélybe került az Európa Liga-szereplése a következő idényben. (MTI)

Rovatok