Index Vakbarát Hírportál

Blatter ott lesz a szentpétervári sorsoláson

2015. június 24., szerda 12:46 | aznap frissítve

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó szövetség (FIFA) elnöke ott lesz a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásán július 25-én.

"Természetesen eljön Szentpétervárra" - nyilatkozta Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerdán a Szport Expressz című moszkvai lapnak, s kifejtette, a FIFA teljes végrehajtó bizottsága ott lesz, csakúgy, mint a nemzetközi szövetség 209 tagországának képviselői.

"Az előkészületek a tervek szerint haladnak" - tette hozzá Mutko.

A 79 éves Blattert május végén ötödször választották meg a FIFA elnökének, de négy nappal később bejelentette a lemondását. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt letartóztattak korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.

A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli majd ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC múlt szerdán azt írta: december 16-a a legvalószínűbb időpont. Addig - jelen állás szerint - Blatter látja el az elnöki teendőket. (MTI)

Rovatok