Index Vakbarát Hírportál

Államügyész is vizsgálódik a német FIFA-ügyben

2015. október 19., hétfő 15:39

A frankfurti államügyész is vizsgálódik a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) által a nemzetközi szövetségnek (FIFA) 2005-ben átutalt 6,7 millió eurós összeg miatt.

"Elindítottunk egy ellenőrző folyamatot, amelynek az a célja, hogy eldőljön, szükség van-e szabályszerű nyomozás lefolytatására" - mondta hétfőn Nadja Niessen, a frankfurti államügyészi iroda szóvivője.

A Spiegel című német lap múlt pénteken arról írt, hogy a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os vb 2000-es kijelölése előtt, mégpedig úgy, hogy a 24 fős végrehajtó testületből négy ázsiai tag kapott pénzt. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfusnak, az adidas 2009-ben elhunyt vezérének a segítségével egy titkos "fekete kasszát" hoztak létre, Louis-Dreyfus kölcsönözte a pénzt is.

A Spiegel azt írta, Franz Beckenbauer, a vb szervezőbizottságának elnöke, valamint Wolfgang Niersbach, a DFB mostani elnöke és akkori alelnöke is tudott a megvesztegetésről, a pénzt pedig a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak, ez volt a 2005-ös utalás.

Niersbach, Beckenbauer és a DFB is határozottan visszautasította a Spiegel által írtakat, alaptalannak nevezve az állításokat, kijelentve, hogy az újság nem tudja bizonyítani, mindazt, amit leírt.

"Semmiféle megvesztegetési pénz nem volt, nem vásároltunk voksokat, törvényesen versenyeztünk és úgy is nyertük el a rendezés jogát 2000. július 6-án Zürichben" - jelentette ki Niersbach.

A DFB már múlt pénteken, közleményben jelezte, saját vizsgálatakor nem tárt fel szabálytalanságot, nem talált semmilyen arra utaló jelet, hogy a kampányuk idején szavazatokat vásároltak volna a szövetség korábbi illetékesei.

A DFB azt is közölte, vizsgálatot indított annak érdekében, hogy kiderítse, mi lett a sorsa a FIFA-nak utalt 6,7 millió eurónak, gyanúja szerint ugyanis a tíz éve a FIFA kulturális programja számára folyósított támogatást nem arra használták fel, amire szánták. A pénzből mintegy 50 kísérőprogramot kellett volna tartani a vb alatt.

A német szövetség ugyanakkor azt is jelezte, a 6,7 millió eurónak nem lehet köze a 2006-os vb elnyeréséhez, mivel az összeg utalása öt évvel azt követően történt.

Rovatok