Index Vakbarát Hírportál

Platini nem törődik bele az eltiltásába

2016. március 2., szerda 11:47

A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult eltiltása miatt Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke. A CAS szerdán közölte, hogy a francia sportdiplomata benyújtotta fellebbezését, írta az MTI.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága a múlt héten nyolcról hat évre csökkentette Platini eltiltását, amelyet még a szervezet független etikai bizottsága szabott ki rá "összeférhetetlenség" és "hűtlen kezelés" miatt. Az UEFA-elnök szégyenletesnek és jogsértőnek nevezte a döntést, s azt mondta: az ellene felhozott vádak alaptalanok.

Az ügy hátterében az áll, hogy Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Platininek. A svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott az UEFA-elnök. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.

Blattert ugyancsak nyolc évre tiltották el, majd a büntetését szintén hat évre csökkentették. Ő is azt tervezi, hogy a CAS-nál keres jogorvoslatot.

Rovatok