Index Vakbarát Hírportál

Az angoloknak Van Praag az UEFA-elnökjelöltjük

2016. szeptember 7., szerda 13:19

Anglia a holland Michael van Praagot támogatja a szlovén Aleksander Ceferinnel szemben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jövő szerdai elnökválasztásán.

David Gill, az angol szövetség (FA) alelnöke az álláspontjukat szerdán azzal indokolta az MTI szerint, hogy meglátásuk szerint a 68 éves holland sportdiplomata az, aki kellően erős és hiteles vezetője lehet a kontinens labdarúgásának.

Elnökválasztásra azért van szükség, mert a nemzetközi szövetség (FIFA) etikai biztossága decemberben Michel Platini alelnököt, az UEFA első számú vezetőjét "összeférhetetlenség" és "hűtlen kezelés" eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől.

A francia sportvezető, miután sikertelenül fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), májusban szóban lemondott posztjáról, később pedig jelezte, hogy mindezt a szeptemberi tisztújító kongresszuson hivatalossá is teszi majd. Megüresedett helyére hárman jelentkeztek, van Praag mellett Ceferin, illetve a spanyol Angel María Villar, utóbbi azonban kedden bejelentette, hogy visszalép.

A magyar, akárcsak a francia és a német szövetség - korábbi bejelentése alapján - a szlovén jelöltet támogatja.

Rovatok