Index Vakbarát Hírportál

Véber György lesz a Nyíregyháza szakvezetője

2016. október 24., hétfő 19:53

A futball NB II.-ben szereplő Nyíregyháza ma délelőtt közös megegyezéssel szerződést bontott Mátyus János vezetőedzővel és Balogh László másodedzővel. A klub facebook oldalán mindkettejüknek megköszönték az elmúlt közel két év munkáját.

Hétfőn kiderült az is, ki veszi át a szakmai munka irányítását. Véber Györggyel szóban mindenben megállapodott a Spartacus, és az új vezetőedző kedden már csatlakozik a Kozármisleny elleni találkozóra utazó csapathoz.

A tervek szerint csütörtökön szentesítik írásban is a szerződést, és ekkor tartja Véber György az első edzését Nyíregyházán. A trénerrel fél plusz egy évre szóló kontraktust köt a klub.

Korábban a Pápán, Mezőkövesden és Pécsen is dolgozó szakember 2016 szeptemberében a Pest megyei bajnokságban szereplő Nagykőrösi Kinizsi edzője lett.

Rovatok