Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz Ödegaard az istenadta svédből

2017. január 23., hétfő 15:19

A mindössze 17 éves svéd Alexander Isak a Real Madrid helyett a Borussia Dortmundhoz igazolt, írta az MTI.

A német klub hétfői tájékoztatása szerint hosszú távú szerződést kötöttek a középpályással, akiért 10 millió eurót fizetnek a svéd AIK Solnának.

Az óriási tehetségnek tartott Isak a 2016-os svéd bajnoki szezonban 10 gólt szerzett a Solna felnőtt csapatában, és most januárban már a svéd felnőtt válogatottban is bemutatkozott, sőt, második találkozóján, a Szlovákia elleni barátságos meccsen a kapuba is talált. 

Pár hete még úgy volt, hogy Isak a Real Madridba megy, de valószínűleg okult a norvég Martin Ödegaard példájából, aki 16 évesen azonnal a csúcsra, a Realba szerződött, majd kétszezonnyi szenvedés után most adták kölcsön a holland Heerenvennek. (MTI)

Rovatok