Index Vakbarát Hírportál

Zola ment, Redknapp jött a Birmingham Cityhez

2017. április 18., kedd 11:05

Lemondott a Birmingham City labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Gianfranco Zola, írta az MTI. A korábbi olasz válogatott futballista - aki Angliában irányította már a West Ham United és a Watford csapatát is - azután döntött a távozás mellett, hogy csapata otthon 2-0-ra kikapott a Burton Albiontól, és ezzel már csak három pont választja el a kiesési zónától a Championshipben, azaz az angol másodosztályban.

A játékos-pályafutása meghatározó részét 1996 és 2003 között a Chelsea-ben töltő edzőt decemberben nevezték ki a Birmingham élére. Akkor a csapat a hetedik helyen állt és volt esélye arra, hogy a feljutásért küzdjön. A Birmingham három fordulóval a vége előtt a 20. helyen áll a 24 csapatos bajnokságban. A csapat Zolával 24 mérkőzésből csak kettőt nyert meg. 

"Sajnálom, mert nagy reményekkel jöttem ide, de az eredmények nem lettek jók. Ezért teljes mértékben vállalom a felelősséget" - üzente az elégedetlen szurkolóknak.

Közben az is hivatalos információ, hogy Harry Redknapp folytatja a munkát a Birmingham Citynél. Redknapp két év után tér vissza az angol futballba, a korábbi West Ham, Portsmouth, Southamtpon és Tottenham menedzsert a Queens Park kispadjáról állították fel.  Tavaly a jordán futballkapitány volt.

Rovatok