Index Vakbarát Hírportál

A volt Barca-focista lett az MLS-bajnok szakvezetője

2018. december 23., vasárnap 18:50

A holland Frank de Boer lett az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) címvédő Atlanta United vezetőedzője, írta az MTI.

A klubot 2014-ben alapították, először a 2017-es szezonban vett részt az MLS küzdelmeiben, és a második idényében aranyérmet nyert. A csapat vezetőedzője az argentin Gerardo Martino volt, aki korábban az FC Barcelonát is irányította, majd hazája válogatottjának szövetségi kapitánya volt.

Darren Eales elnök a klub honlapján vasárnap elmondta, a 48 éves De Boer már bizonyított a fiatal játékosok fejlesztésében, illetve spanyolul és angolul is kiválóan beszél. Carlos Bocanegra alelnök azt emelte ki, hogy a futballról alkotott felfogása, a nagy intenzitású, támadó játékstílus miatt esett a korábbi kiváló hátvédre a választásuk.

Frank de Boer játékosként az Ajax és az FC Barcelona csapatában érte el legnagyobb sikereit, a holland válogatottban 112 alkalommal szerepelt. Edzőként 11 éve tevékenykedik, előbb az Ajax utánpótlásában, majd hazája válogatottjának szakmai stábjában dolgozott, 2010 és 2016 között az Ajax, majd egy-egy rövid időszakban az Internazionale és a Crystal Palace vezetőedzője volt.

Rovatok