Index Vakbarát Hírportál

Erős mezőny a vecsési fogathajtóversenyen

2015. május 27., szerda 16:34

Több világbajnokot és a legjobb hazai hajtókat felvonultató mezőny vesz részt a jövő hét csütörtöktől vasárnapig tartó vecsési nemzetközi fogathajtóversenyen, írta az MTI.

"A mostani, 21. versenyen kilenc nemzet 73 fogata indul" - jelentette be az esemény szerdai sajtótájékoztatóján a 2004-ben csapatban világbajnok házigazda, Dobrovitz József, aki tavaly egyéniben és a magyar csapat tagjaként is győzött a négyesfogatok között. Egy éve a ketteseknél is magyar siker született Osztertág Márk révén.

A főszervező elmondta, a hollandok és a németek is legjobb csapatukkal érkeznek, azaz indulnak a sportág legnagyobb sztárjai: Ysbrand Chardon és Koos de Ronde, valamint Georg von Stein és Michael Brauchle is.

Tóth Tamás magyar szövetségi kapitány ismertette, hogy a kettes- és a négyesfogathajtók számára is ez lesz az idei második válogató a fábiánsebestyéni világ-, illetve az aacheni Európa-bajnokságra. Előbbieknél még két, utóbbiaknál egy válogató lesz az év folyamán.

A szakvezető elmondása szerint Dobrovitz József és fia, ifj. Dobrovitz József, továbbá a teljesen új fogatot építő hétszeres világbajnok Lázár Zoltán egyaránt csak négyesben indul, míg a magyar szövetség elnökeként is dolgozó, kilencszeres vb-aranyérmes Lázár Vilmos két fogattal a kettesek között áll rajthoz, hogy a hazai vb-re megtalálja a legjobb összeállítású fogatát.

Az ötödik hazai diadalára hajtó Dobrovitz az MTI kérdésére kifejtette, a lovakra veszélyes fertőző kevésvérűség (FKV) - köznapi nevén ló-AIDS - nem okoz gondot, mert minden ló csak úgy léphet a Dobrovitz Lovaspark területére, ha átesik a szükséges vizsgálatokon. Hozzátette, ez nem a betegség aktuális felbukkanása miatt történik, ugyanis tavaly is így jártak el.

Rovatok