Index Vakbarát Hírportál

Szász Emese már a 16 között a vívó-vb-n

2015. július 15., szerda 14:23

A női párbajtőrözők versenyének második fordulójában érvényesült a papírforma a moszkvai vívó-világbajnokságon: Szász Emese simán verte francia ellenfelét, Antal Edina viszont kikapott London olimpiai bajnokától.

A vb-ken eddig egyéniben egy ezüstöt és két bronzot szerzett Szásznak csak az asszója elején akadt gondja Coraline Vitalis ellen, 3-3 után fokozatosan növelte előnyét, végül hat tussal győzött.

Antalnak ugyanakkor jóval nehezebb dolga volt Jana Semjakinával szemben. Az ukrán vívó a 2012-es olimpia megnyerése után tavaly ezüstöt szerzett a kazanyi világbajnokságon, így a párharc egyértelmű esélyesének számított. A mérkőzés ennek megfelelően is alakult, a vb honlapja szerint az első három perc után egy, a második végén három tussal vezetett Semjakina, a végére pedig öt találatra növelte a különbséget.

Női párbajtőr:

A 32 között: Szász-Coraline Vitalis (francia) 15-9, Jana Semjakina (ukrán)-Antal 15-10

Rovatok