Index Vakbarát Hírportál

Róma hivatalosan is pályázik a 2024-es olimpiára

2015. szeptember 11., péntek 13:52

Róma hivatalosan is benyújtotta jelentkezését a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.

Az olasz főváros már tavaly, elsőként jelezte, hogy szeretne otthont adni az ötkarikás játékoknak, a hivatalos iratokat Ignazio Marino polgármester, a pályázatot vezető Cordero di Montezemolo, valamint az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke, Giovanni Malago írta alá pénteken.

A pályázó városoknak jövő keddig kell jelezniük szándékukat a NOB-nál, Rómán kívül szerdán Hamburg nyújtotta be hivatalosan a jelentkezését, mellettük eddig Budapest, Los Angeles, Toronto és Párizs jelezte, hogy pályázni fog. Mivel a NOB eltörölte a jelöltek köztes szűrését, azaz a szűkített listát, ezért az összes jelentkező végig versenyben marad, és ott lesz a 2017. szeptemberi, limai helyszínkijelölésen. (MTI)

Rovatok