Index Vakbarát Hírportál

Több mint 15 ezer induló a Budapest Félmaratonon

2015. szeptember 11., péntek 12:59

Rekordot jelentő több mint 15 ezer futó nevezett a vasárnapi 30. Wizz Air Budapest Félmaratonra, amely egyben félmaratoni országos bajnokság is.

A rendező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint a legnépszerűbb hazai 21 kilométeres futóeseményen 65 országból 2100 külföldi áll rajthoz, s Magyarország 921 településéről érkeznek résztvevők.

A főváros legszebb részeit érintő verseny útvonalán számos "zenei pont" várja a futókat: a szambától a dj-ken át az ütősökig többféle stílust hallhatnak az indulók és a szurkolók.

A rajt és a cél a Városligetben az Olof Palme Ház előtt lesz, az első futók 9 órakor vágnak neki a távnak. A 21 kilométert párban és trióban is lehet teljesíteni.

A félmaratoni ob-n triplázhat a címvédő Kovács Tamás, indul a tavalyi második és harmadik Csere Gáspár és Koszár Zsolt is, valamint az elmúlt évi női dobogósok közül a bronzérmes Staicu Szimona. (MTI)

Rovatok