Index Vakbarát Hírportál

Póta a negyeddöntőben esett ki

2015. október 3., szombat 14:31

Póta Georginának nem sikerült bejutnia a legjobb négy közé a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokság női egyes versenyében, a negyeddöntőben búcsúzott.

A szombat délutáni mérkőzésen az a román Elizabeta Samara volt a világranglistán 27. magyar játékos ellenfele, akivel korábban párosban bejutott a legjobb négy közé. Papíron a rivális volt a meccs esélyese, aki a nemzetközi szövetség rangsorában előrébb áll, a 21., s az Eb-n is a harmadik helyen emelték ki, míg Pótát a hetediken.

Az első szettben Samara, a másodikban pedig Póta irányított, majd 1-1 után a harmadik játszmában a 26 éves román "repülőrajtot vett", 5-0-ra elhúzott. A nála négy esztendővel idősebb Póta azonban nem esett kétségbe, 9-9-nél utolérte ellenfelét, sőt később két szettlabdához is jutott, de végül 14-12-re mégis Samaráé lett ez a játékrész.

A harmadik játszma megnyerése nagy lendületet adott a román játékosnak, aki a folytatásban rendkívül határozottan gyűjtögette a pontokat, Póta pedig elbizonytalanodott. Viszonylag simán Samaráé lett a negyedik felvonás, s az ötödik szettben is 4-2-re ellépett, Téglás Péter szövetségi kapitány ekkor kért időt. Ennek hatására Póta játéka ugyan kissé feljavult, de a román már nem engedte ki kezéből a mérkőzést, s végül 4-1-re győzött.

A korábban csapatban és párosban Európa-bajnok Póta Georgina az elődöntőbe jutással pályafutása során először szerezhetett volna Eb-érmet egyesben.

A Póta, Samara duó magyar idő szerint körülbelül 17.15 órától lép asztalhoz a párosverseny elődöntőjében, riválisuk a kínai származású, holland színekben versenyző Li Jie, Li Qian kettős lesz. Azzal, hogy bekerültek a legjobb négy közé, ebben a számban már biztosan dobogóra állhatnak.

Női egyes, negyeddöntő:

    -----------------------

Elizabeta Samara (román)-Póta Georgina 4-1 (9, -9, 12, 7, 7)

    korábban:

    női páros, negyeddöntő:

Póta, Samara (magyar, román)-Shan Xiaona, Petrissa Solja (német) 4-3 (10, -9, 10, -7, -10, 12, 8)

Rovatok