Index Vakbarát Hírportál

Asztalitenisz Top 12: Fazekas elődöntős, Póta végül nem indult

2015. november 18., szerda 19:02

A férfiaknál címvédő Fazekas Péter bejutott a csütörtöki elődöntőbe az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságán, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyen, amelyen végül nem indult el a jelenlegi legjobban jegyzett magyar játékos, Póta Georgina.

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban zajló torna szerdai első napján a 2001-ben, 2005-ben, 2013-ban és 2014-ben győztes celldömölki Fazekas a csoportküzdelmek során csak Kosiba Dánieltől kapott ki, s így másodikként került a legjobb négy közé. A 2008 után pályafutása második diadalára hajtó Kosiba - a magyar szövetség honlapja alapján - mind az öt meccsét megnyerve kvalifikálta magát a folytatásra.

A másik csoportban a Saarbrückenben légióskodó Lakatos Tamás végzett az élen úgy, hogy öt mérkőzésén összesen csak három szettet vesztett. Itt az ugyancsak Németországban játszó Szita Márton lett a második, így a csütörtöki elődöntőben Lakatos-Fazekas és Kosiba-Szita párharcokra kerül sor. A nőknél azt már korábban tudni lehetett, hogy a 2009-ben és tavaly is győztes Pergel Szandra klubkötelezettségei miatt nem áll asztalhoz, majd kedden késő este Póta is lemondta a szereplést - a Téglás Péter szövetségi kapitánytól kapott tájékoztatás szerint azért, mert nem akar ismét rásérülni a jelenleg is érzékeny derekára, amellyel korábban bajlódott.

A távollétükben három szekszárdi asztaliteniszező - Madarász Dóra, Hartbrich Leonie és Tóth Edina -, valamint a Postás SE-t képviselő Braun Éva jutott be a legjobb négy közé. Az 1. csoportot Tóth nyerte Hartbrich előtt, míg a másik hatosban Braun, Madarász volt a sorrend az élen. Az elődöntőben Tóth Madarásszal, Braun pedig a nála 30 (!) évvel fiatalabb, 16 esztendős Hartbrichhal néz majd farkasszemet. Madarász 2013-ban már volt egyszer a Top 12 legjobbja, míg Braun összesen ötször nyert - először 1994-ben, legutóbb pedig 2006-ban. A szokásoknak megfelelően a tornán a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívtak egymással, s az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe. (MTI)

    A csütörtöki program:
   
női és férfi elődöntők 15.00
női és férfi döntők 16.00

Rovatok