Index Vakbarát Hírportál

Szekeres Pál versenyigazgató lesz a paralimpián

2016. január 19., kedd 14:48

A Nemzetközi Kerekesszékes Vívószövetség (IWAS) kihirdette a riói paralimpia sportági versenyeinek tisztségviselőit, s a versenyigazgatóság elnöke Szekeres Pál lett. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi tájékoztatása szerint a paralimpiai bajnok magyar sportdiplomatának, aki az IWAS alelnöke, a verseny megrendezésének teljes koordinációja lesz a feladata, írta az MTI.

A közlemény szerint Szekeres Pál a sportág hitelességét javító döntésnek tartja a felkérést, hiszen mint tapasztalt versenyző és végzett mediátor nemcsak a verseny háttérfeltételeit ismeri, de a sportolók és felkészítőik lelkiállapotának, felfokozott hangulatának kezelésében is szerzett gyakorlatot.

Magyarországról két bírót is beválasztottak a tisztségviselők közé, Piecs Adriennt és Hamar Balázst, mindketten három fegyvernemes (tőr, kard, párbajtőr) versenybírók.

Az MPB emlékeztet arra, hogy Magyarország eddig 11 kvótát szerzett a szeptember 7. és 18. között sorra kerülő Rio de Janeiró-i paralimpiára: cselgáncsban, sportlövészetben, kajak-kenuban, kerékpársportban és asztaliteniszben biztosan lesznek magyar indulók.

Rovatok