A magyar futsal-válogatott a legutóbbi két világbajnokságon bronzérmes olaszokkal játszik oda-visszavágós párharcot a kolumbiai vb-részvételért, írja az MTI.
A sorsolást pénteken, a Belgrádban zajló Európa-bajnokság helyszínén bonyolították le. A magyar csapat a decemberi, hazai rendezésű selejtezőtornán a második helyen végzett az ukránok mögött, így az már a sorsolás előtt biztos volt, hogy valamelyik csoportelső vár rá tavasszal.
Az első mérkőzést március 20. és 23. között rendezik Magyarországon, a visszavágót április 10. és 13. között játsszák le Olaszországban. Az olaszok a most zajló Eb csoportkörében címvédőként 7-0-ra verték a cseheket és 3-0-ra az azerieket, a negyeddöntőben aztán váratlan, 5-2-es vereséget szenvedtek a kazahoktól.
„Az egyik legerősebb ellenfelet kaptunk, ugyanis az Eb-csoportmeccseken az olaszok még gólt sem kaptak, majd a legjobb nyolc között a kazahok ellen balszerencsés körülmények között estek ki. Az a célunk, hogy minél szorosabb meccset játsszunk velük. A kazah vagy azeri válogatottat szívesebben kaptam volna, de természetesen ott sem mi lettünk volna az esélyesek" - mondta Trencsényi János, a válogatott csapatkapitánya a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának.
Az európai vb-selejtezők párosítása:
Szlovénia-Spanyolország
Szlovákia-Ukrajna
Lengyelország-Kazahsztán
Szerbia-Portugália
Fehéroroszország-Oroszország
Hollandia-Azerbajdzsán
Magyarország-Olaszország
A párharcok győztesei lesznek vb-résztvevők.