Index Vakbarát Hírportál

A riói olimpia jegyeinek felét se adták el

2016. március 2., szerda 16:42

A szervezők adatai szerint még a jegyek felét sem sikerült értékesíteniük az augusztusi riói olimpiára.

"A belépők 47 százaléka talált eddig gazdára" - nyilatkozta Mario Andrada, a szervező bizottság kommunikációs igazgatója, de azt is elmondta, hogy a jegybevételekkel kapcsolatos előzetes bevételi elvárások (194 millió dollár) 74 százaléka már megvan.

Ez utóbbi adat annak köszönhető, hogy a kiemelt versenyek, illetve a nyitóünnepség - Andrade szavai szerint - már teltházasak.  Az augusztus 5. és 21. közötti riói játékokra összesen 7,4 millió belépőt hoztak forgalomba, írja az MTI. 

Négy éve, a londoni olimpia szervezői időarányosan lényegesen jobban álltak a jegyeladások terén, 2012-ben már hónapokkal a rajt előtt teljesítették az eladási célokat, végül pedig a 8,5 millióból 8,2 millió jegyet értékesítettek.

Rovatok