Index Vakbarát Hírportál

Négymilliárdért bontják el a Puskást

2016. március 14., hétfő 12:47

A bontást megrendelő Nemzeti Sportközpontok nem árulta el, de az Átlátszó.hu az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében megtalálta, hogy a Puskás Stadion bontását négy jelentkező közül csaknem nettó négymilliárd forintért végzi el a ZÁÉV Zrt és a Föld-Trans 2001 Kft. konzorciuma.

Az Unió értesítőjében megjelent hirdetmény szerint az októberben indult eljárásban január 25-én hozták meg a döntést, a pontos összeg 3 988 996 178 forint.

A bontás határideje október ötödike, a munka már február közepén elkezdődött. Az új Puskás a tervek szerint úgy 100 milliárdból, 2019-re készül el, 63 ezer néző fér majd el benne.

Az Átlátszó kiszámolta, hogy az ősz óta felpörgött stadionépítések nagy nyertese a ZÁÉV Zrt., mert a cég konzorciumi partnerekkel elnyerte az MTK-stadion (6,3 milliárd – partner: West Hungária Bau Kft.), a Haladás-sportkomplexum kivitelezését (13,1 milliárd – partner: Swietelsky Magyarország Kft.,), illetve a ZTE stadionjának a befejezését (1,148 milliárd, a Pharos ’95 Kft.-vel).

Rovatok